Publicisztika, Extra :: 2012-10-05. 08:18

Szalay Róbert: Mansfeld Péter kivégzése (16+)

Amint az ismeretes, a 17 éves, bátor hazafit Kádár vérbírái Mátsik ügyész vérgőzös vádbeszédét követően halálra ítélték. A gyermek édesanyja az őrület határán rohant minden elképzelhető fórumhoz és személyhez, de nem volt ember a szocialista Magyarországon, aki ki mert volna állni kegyelemért annak a gyermeknek az életéért, akinek éppen akkor volt a 18. születésnapja.

Az ítéletet három nap múlva kötél által végrehajtották.

Az ítélet végrehajtásának hagyományos módja az, hogy a nyilvánosság kizárásával, hivatalos személyek jelenlétében (ügyész, bíró, orvos stb.) két hóhérsegéd bevezeti az elítéltet az akasztófa alá. Itt felolvassák az ítéletet, majd utasítják a hóhért az ítélet végrehajtására. Ekkor az elítéltet a bitófa alatti kis emelvényre állítják, nyakába teszik a kötelet, majd kirántják a lába alól a dobogót, és a két hóhérsegéd az elítélt lábához kötött kötéllel egy a bitófa oldalán lévő csiga segítségével megnyújtja a testet. Így a koponya elemelkedik az utolsó nyakcsigolyától. A főhóhér ezután egy létra segítségével az elítélt mögé kerül, és egy erőteljes félfordulattal elcsavarja az elítélt fejét. Így a nyúltagy azonnal elszakad, és az elítélt már nem érez semmit. Ezután néhány perc múlva bekövetkezik a halál.

Mansfeld Petinél ez nem így történt! A kivégzésen a hivatalos személyek mellett ott voltak a nyomozók is, hogy kiélvezhessék „munkájuk” eredményét, az „édes bosszú” perceit. Kivezényelték a rendőrtiszti iskola egy szakaszát is, hogy a hallgatók lássák, hogyan számol le az „igazságszolgáltatás” a szocialista haza ellenségével.

Ezután a szokásos módon kivezették az elítéltet, a bitófa elé állították, és felolvasták a halálos ítéletet. Pétert ezután felállították a bitófa előtti dobogóra, nyakába akasztották a kötelet, és kirántották a lába alól a dobogót. Azonban a hóhérsegédek nem nyújtották meg a testet, és a főhóhér sem szakította el a nyúltagyat. Ezért Péter nem vesztette el az eszméletét, hanem fuldokolni kezdett, és az életéért küzdő test önkéntelen vonaglásba, rángatózásba kezdett mindaddig, míg el nem vesztette az eszméletét. Peti 13 percig szenvedett és vívta haláltusáját, míg meg nem szűnt a szíve dobogni. Ez a látvány nem rázta meg a szocialista igazságszolgáltatás bajnokait (legalábbis látszólag), csak a kivezényelt tisztiiskolások közül lett rosszul egyik a látványtól, akit ki kellett vezetni.

Ezután ½ órát kellett a holttestet a bitófán hagyni, és csak ezután lehetett leemelni és elvinni.

Úgy gondolom, ennél gonoszabb és aljasabb hivatalos gyilkosságot nem ismer a magyar kriminalisztika. És van bíró Magyarországon, 2012-ben, aki ezt igazságos ítéletnek minősíti, mert az akkor fennálló törvények szellemében történt!

Ezt a történetet Karácsony Sándor hóhérsegéd mondta el, aki különben, amikor nem volt kivégzés, a kőműves brigádnak volt az egyik munkáltatója. A börtönben ugyanis mindenkinek dolgoznia kellett, hacsak nem volt külön büntetésben. A börtönön belül mindenféle villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, kőműves, tetőfedő stb. munkát a rabokból összeállított brigádok végezték, ún. „munkáltató börtönőrök” felügyelete alatt. A folyamatos együttlét óhatatlanul bizonyos közösséget alakított ki az elítélt és rabtartó között, elsősorban beszélgetés formájában. Így került sor arra, különösen a munka szüneteiben, hogy egyre meghittebb beszélgetésekre is sor került. Egy ilyen beszélgetés alkalmával mondta el Karácsony a fenti kivégzés történetét. Nem egyedül nekem, mert ott volt a kőműves brigád több tagja is. Aki még él közülünk, és olvassa ezeket a sorokat, megerősítheti a történetet.