A romák elleni támadások és gyilkosságok első sérültje ma is fél, de a 70 éves asszony ott akar lenni, amikor ítéletet hirdetnek.

A rémültség még mindig bennem van – mondja Magdi néni

Reviczky Zsolt

Általában jól alszik, de aznap éjszaka nyugtalanul forgolódott. Mintha megérezte volna, hogy baj készül. Nagy csörömpöléssel két benzines palack repült be az ablakon. Az egyik azonnal meggyulladt, a másikból csak folyt a benzin. „Olyan rosszul lettem attól a szagtól, hogy majd megfúltam” – meséli szomorkásan a sovány, törékeny testalkatú cigány asszony, a hetvenedik évéhez közelítő Getyinás Magdolna.

Jajgatni és sikoltozni kezdett. Az ajtóhoz rohant, de szerencsére csak félig nyitotta ki. Ekkor jöttek a lövések: „Csupa vér volt a lábam.” A szomszédos ház is égett, ahol a fia lakott a gyerekeivel. Getyinás Tibor talán annak köszönheti az életét, hogy nem tudott kirohanni az utcára. A pánikszerű kapkodásban beletörte a kulcsot a zárba.

A támadás 2008 augusztusában történt, 7-ről 8-ra virradóra, a Nyírbátor és a román határ között fekvő Piricsén. Bár Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat akkori elnöke azonnal rasszista bűncselekményre gyanakodott, a rendőrség kezdetben nem találta jelét „faji indítéknak”. A Magyar Nemzet helyszíni riportja arra jutott, hogy „uzsoratartozás miatti leszámolás” állhat a háttérben. Később bebizonyosodott, hogy Getyinás Magdolna – Magdi néni – az első sérültje volt annak a cigányellenes támadássorozatnak, amely hat halálos áldozatot követelt. A tatárszentgyörgyi kisfiút, Csorba Robikát édesapjával együtt mészárolták le az orgyilkosok. Többen súlyosan megsebesültek, a lelki traumát soha nem fogják teljesen kiheverni. A 13 éves kislétai lány, akinek az édesanyját megölték, csak a gyors kórházi beavatkozásnak köszönheti az életét.

„A rémültség még mindig bennem van” – mondja Magdi néni. Korábban soha nem félt, még akkor sem, ha este tízkor vagy tizenegykor ment haza a rokonlátogatásból. Most meg... „Álmomban se hittem volna, hogy ilyen bekövetkezhet” – sóhajt.

Magdi néni a bal lábába kapta a lövedékeket. Az ajtó és a falak is tele voltak sörétekkel. Maradt néhány a testében is, az orvosok valamiért nem tudták kioperálni. A saját felelősségére hagyta el a kórházat. Ma is sántikál, a fájdalmak nem akarnak múlni: „Örökös nyomorékot csináltak belőlem, tönkre van nagyon a lábam.”

A megtámadott piricsei romák eredetileg egy faluszéli utcában, annak is a legvégén laktak. A felgyújtott, életveszélyessé vált viskókat azóta már eldózerolták.

Getyinás Tibor kíséretében elsétálunk a gazzal benőtt területig. A férfi mutatja: itt állt az ő háza, amott az anyjáé. A lövések innen, az útról jöttek, a tettesek pedig arra, Encsencs felé menekültek.

Visszafelé már a földekkel büszkélkedik. A cigányság műveli, nézzük csak, milyen szép a kukorica meg a paprika.

Daróczi Ágnesnek, a Phralipe alelnökének vezetésével nemzetközi újjáépítési akció indult a támadások túlélőinek megsegítésére. Getyinásék Tiszalökön kaptak lakóhelyet, történetesen abban a házban, ahol Kóka Jenővel végeztek a gyilkosok. Magdi néni nem volt hajlandó elhagyni a faluját, de Getyinás Tibor sem érezte jól magát Tiszalökön. Munkát se talált: családjával együtt visszaköltözött Piricsére.

Magdi néni a települési és a cigány nemzetiségi önkormányzat jóvoltából egy megüresedett házrészt kapott. Egyedül lakik, ugyanabban az utcában, ahol eddig, csak éppen néhány száz méterrel közelebb a faluközponthoz.

Az udvari budi jelzi, hogy nincs fürdőszoba – víz is csak az utcai nyomós kútban. A házrész egyetlen helyiségből áll. A szobácskában két ágy és egy dívány, valami szekrényféle és egy kályha alkotja a berendezést. A plafonról lógó vezeték villanykörte nélkül árválkodik. Az áramot kikapcsolták, nincs miből fizetni.

A falvédő havas hegyeket és szarvasokat ábrázol. Fölötte szentképek. „Vallásos nem vagyok, de Istent szeretem” – közli Magdi néni kissé talányosan.

A nyitott ajtó nemcsak a levegőt engedi be a szobába, hanem a legyeket is. Vidáman zümmögnek és röpködnek ide-oda, meg lehet tőlük bolondulni. Magdi néni azonban nem zavartatja magát, és érdeklődéssel figyeli a folyton hadonászó pesti újságírókat.

Tibor az egyetlen gyereke, mint mondja, elég az a mai világban. Jó, de akkor mit szól a hét unokához? Végre mosolyog: „Hadd növekedjenek, adjon az Isten nekik egészséget!”

A fiának közben eszébe jut, hogy telefonálnia kell. Elkéri a mobilomat, az övé csak hívások fogadására alkalmas. Gulyás József volt SZDSZ-es parlamenti képviselőt keresi. Getyinás Tibor elmondása szerint tőle kapták a legtöbb támogatást, még tűzifáról is gondoskodott. A roma férfi megígérte, hogy szól neki, ha újságírók érkeznek a faluba. Jobb az elővigyázatosság.

Az ügyből kifolyólag Magdi néni járt már a fővárosban, de a támadókkal való szembesítés rövid ideig tartott: kérte, vigyék előle azokat az embereket. Úgysem ismer fel senkit, sötét volt. „Ahogy megláttam őket, reszketni kezdtek a kezeim. Féltem tőlük. A gyilkosaim lettek volna, nem?”

Amikor arról kérdezem, mit érez a támadói iránt, Magdi néni egyetlen szóval válaszol: gyűlöletet. Indulatossá válik a hangja. „Miért csinálták ezt, tessék megmondani? Miért akartak engem megölni? Vagy a gyerekeket? A franc egye meg őket!”

Jogi képviseletét a NEKI (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) látja el. A bíróság ma hirdet ítéletet, majdnem napra pontosan öt évvel a támadás után. Magdi néni megint Budapestre utazik, „hadd tudjam már én is, mit kapnak”.

Sejtelme sincs, milyen ítélet várható. Ez már a bíró dolga, ő majd megmondja. Valószínű azért – töpreng az idős roma asszony –, hogy nem kis büntetés lesz. Ennyi gyilkosság után...

Forrás:

http://nol.hu/belfold/20130806-_nyomorek_lettem_