Megaláztatásból kijutott a családnak Olaszország előtt is. Apja könyvelőként, anyja segédápolóként dolgozott a dél-romániai Craiova városban, ahol Anina 1990-ben született. Kisgyerekként otthon folyton azt hallotta, hogy nekik szerencséjük van, róluk nem rí le messziről, hogy romák. A származásukat mégsem tudták eltitkolni. Keserűen idézi fel, hogy az óvodában a gyerekek elhúzták tőle a kezüket, amikor a szünetre menet vagy onnan jövet a sorban melléje kerültek. A szülőknek egyik napról a másikra felmondtak, akkor döntötték el, hogy kivándorolnak „az emberi jogok országába”. Az út jelképesen és a szó szoros értelmében is göröngyösnek bizonyult.

Olaszországból alpesi utakon, gyalogosan vágtak neki, hogy a határőrök éberségét kijátszva Franciaországba szökjenek. Az ígéret földje azonban csak földrajzi értelemben került közelebb. Lyontól nem messze, Bourg-en-Bresse városban, egy elhagyott kaszárnyában húzták meg magukat, az olaszországinál nem sokkal jobb körülmények között. Az apa újságot árult, az anya a gyerekekkel koldult. Aztán egy napon egy helybéli megszánta őket. Segített tisztességes munkát találni, és elintézte, hogy az önkormányzat lakást utaljon ki nekik.

A beilleszkedés nem ment zökkenőmentesen, de a kezdetben franciául nem beszélő Anina behozta lemaradását, hamarosan osztályelső lett. Két évet összevonva a vele egykorúakkal érettségizett.

– Aki olyasmin megy keresztül, mint én, az mindennél jobban akarja, hogy sikerüljön. Ez az egyetlen módja, hogy elégtételt vegyünk a sorson – vallja. A Ciuciu család bizonyos értelemben révbe ért. Anina nővére férjhez ment, saját lakása van, a gyerekei iskolába járnak, két húga szakmát tanul. Kívülről nézve egy átlagos francia család életét élik, de valójában mégsem. Noha ők maguk tökéletesen beilleszkedtek, úgy érzik, a politikusi nyilatkozatokból és a sajtóhírekből áradó cigánygyűlölet ellenük is irányul, ők is részesei „az emberi jogok országában” a különbözőségek eltörléséért vívott mindennapos harcnak. Ezért akar Anina bíró lenni, hacsak lehet, az Európai Emberi Jogi Bíróságon. Meg azért is, hogy bebizonyítsa: a roma nem mind koldus és tyúktolvaj – még akkor sem, ha valamikor történetesen rászorult az embertársai jóindulatára.

Az első lépést a magisztrátus felé már megtette, amikor 2012-ben felvették a Sorbonne mesterképzésére. A napokban pedig bejelentette, hogy második nekifutásra jóváhagyták a kérelmét, így júliusban leteheti az állampolgári esküt.

Önéletrajzát is (címe Je suis Tzigane et je le reste, magyarul: Cigány vagyok, és az is maradok) kettős céllal írta meg. Először is szembe akarta állítani a saját pozitív példáját a közvéleményt elárasztó negatív sztereotípiákkal. Ugyanakkor a kötet felhívás a toleranciára, és arra, hogy az emberek „tegyék meg azt az intellektuális erőfeszítést”, amely az előítéletek lebontásához szükséges.

Ebből a megfontolásból fogadta el a minap a román miniszterelnök romaügyi tanácsosának posztját. Reméli, hogy a tisztség nemcsak az előítéletek, a diszkrimináció és az intolerancia elleni harcot viheti előbbre, hanem talán segít megváltoztatni a romákban is a saját magukról alkotott képet. És talán egyre többen lázadnak fel az ellen, hogy sorsukat a bőrük színe határozza meg végérvényesen.

Forrás: http://nol.hu/kulfold/cigany-vagyok-az-is-maradok-1457275