Körömi plébánosként észrevette, hogy a cigánygyerekek két egymástól idegen környezetben élnek, amelyek között nincs átjárás: az otthon és az iskola. Nincs előttük modell arról, milyen egy másfajta családi ház – adódott egy pályázati lehetőség, létrehoztak egy házat, ahol otthon lehettek. Hangsúlyozta, mennyire fontos személyesen ismerni minden egyes gyereket, szociális helyzetüket, hiszen mindannyian különbözőek. 

Kuklay Antal elmondta: öt falu papjaként látványos eredmény, hogy templomok épültek, újultak meg, az igazi eredmény azonban az, hogy mentek hozzájuk a gyerekek. Szívesebben mentek a házukba, mint az iskolába. Az emberben sokszor felmerül ilyenkor a nehéz kérdés: túl kicsi vagyok egy életforma megváltoztatásához. Kuklay Antal úgy véli, erre a válasz a személyes kapcsolat: ha valaki megérzi, hogy szeretem, az egész életére szóló egzisztenciális élmény lesz számára. Ha viszont nincsen személyes elköteleződés, minden program holtvágányra fut. 

Hangsúlyozta, hogy az életet a rész és az egész dinamikus egyensúlya tartja fenn. Minden egyes sejt tudja, hogy akkor él, ha az egészet szolgálja. A történelem során mindenki tudta, mi a joga és a kötelessége. Ez a dinamikus egység azonban megbomlott, hazánkat a történelem során többször idegen kultúrák lepték el. Megszűnt a cigány közösség élettere, a közbirtok, a dűlő, ahol gyűjtögethetett. Aztán a rendszerváltással a fizikai munka lehetősége is megszűnt számukra, ami pedig presztízst adhatott nekik. Nem jutnak értelmes tevékenységhez, nem marad más számukra, mint a szappanoperák álkultúrája. Keményen fogalmazott: ők az áldozatai a mi felemelkedésünknek. Falujában azt látta, hogy szörnyű, eddig soha nem látott bűncselekmények történnek. Ennek ellenére bizakodóan szólt: ha valaki találkozik a szeretettel, élete megváltozik. A cigány fiatalok számára is értelmes tevékenységet kell biztosítani. Minden foglalkozás jó, mert általa a szívek a szeretetben találkoznak, és ennek életre szóló hatása van.

Az előadás után szerkesztőségünk az Egyház, a keresztények felelősségéről kérdezte Kuklay atyát.

Hogyan tud az Egyház részt venni a nevelésben, oktatásban?

Az Egyház nem intézmény, hanem szeretetközösség. A szeretet érzékeny a másik iránt. A keresztényekben él a szeretet, csak meg kell szólítani őket, és ebben óriási erő van, hiszen ha megszólítjuk őket, láncreakcióként felszabadulnak az emberi erők. Úgy gondolom, a cigánygyerekeket a délelőtti oktatás után kisközösségekben kell elvinni, hogy foglalkozzunk velük délután. Az ő elesett társadalmukban otthon nem hagyják tanulni a gyereket, nincs értelme a tanulásnak. Ez nem faji, hanem szociális kérdés, minden rászoruló gyerekkel foglalkozni kell. Ha valaki kiemelkedik, be kell vinni egy távolabbi közösségbe. Ha közösségben vannak, nem vágyakoznak vissza, számukra a cigánybanda fontos, és ez a közösség fel tud nevelni más fiatalokat, legyenek akár zenészek, táncosok, képzőművészek vagy bármi. Ha a tehetségeket kézről kézre adjuk, felemelkednek. Hiszen a tehetség el van osztva, minden társadalomban ott van hasonló százalékban, a cigányokban is ott van a Tudományos Akadémia vagy a Nobel-díj lehetősége. Mégis, a kereskedelmi televíziók nem kockáztatják, hogy cigány bemondójuk legyen, holott Amerikában ez megtörtént a négerekkel. Vagy hol vannak az Operaházban a cigány énekesek? Az előítélet ott van a toleranciát hangoztatók között. Pedig ha a bennük rejlő tehetséget felhasználjuk, módszeresen kézről kézre adjuk, akkor felemelkednek, mintát adnak. Minél inkább kasztos egy társadalom, annál fontosabb, hogy felülről mintát adjanak. Minden közösség különböző, nem lehet mechanikusan alkalmazni külföldi példákat. Mindenkinek megvan a maga múltja, ezt kell megőrizni. A cigányok mélyen megélik az emberi összetartozást, a család ólmelegét, csak így lehet őket megközelíteni. 

Az Egyház szeretetközösség. Hogyan élhet ezzel, hogyan tudja ezt valóban felmutatni a társadalomban?

Minél nagyobb az elesettség, annál nagyobb a szeretet jelentősége. Amikor az Egyház feljött a katakombákból, nem azért terjedt el Európában, mert a császári rendelet megengedte. A császári rendelet azért jött ki, mert a szeretet szétfeszítette a Római Birodalom szociális struktúráját. Amikor egy megkeresztelkedett patríciusnő megölelte pogány barátnője néger rabszolganőjét a házában tartott szentmisén, az olyan sokkoló élmény volt annak a rabszolganőnek, hogy el kellett mondania a piacon a barátnőjének. A szeretet robbant és megállíthatatlanul terjedt. Átterjedt a katonákra, az egész birodalomra. A császári rendelet jóváhagyta, amit már gyakoroltak az emberek, hiszen a valóság mindig megelőzi a jogot. 

A világban ma óriási a szociális probléma. A világ egy olyan gazdasági gépezet, amely egyre több energia és nyersanyag felhasználásával végtermékként szemetet és felesleges embert bocsát ki. A felesleges emberek száma egyre nő. Itt, Magyarországon kicsiben megéljük az egész világ problémáit. A gazdasági életben hatalmas aránytalanságok vannak, a számítógép segítségével pillanatok alatt óriási pénzeket, illetve energiát lehet kiszivattyúzni a fejletlenebb régiókból. Ez felborította az egész emberiség egyensúlyát, amit csak a szeretettel lehet elkezdeni helyreállítani, és ha ez megtörténik, az láncreakciót indít el. A szeretetet követi a méltányosság, a méltányosságot követi a jog, és a jogot követi aztán a gazdaság. Akkor pedig a pénzvilág, a hírvilág és az alvilág három pestisét lassan kezelni fogja a jog, az erkölcs és a szeretet. Ez a három elem összefonódva rombolja a demokrácia alapjait: a független parlamentet, független bíróságot, független minisztériumot, vagyis a törvényhozás, az ítélkezés és a végrehajtás egységét. A valóságban a kis államok elvesztették a függetlenségüket, a nemzeti szuverenitás és a kontinentális együttműködés ma már csak korlátozott. 

A problémák globálisak, a krízisek száma napról napra nő. Az ember az együttműködésre van teremtve, akkor boldog, ha személyes léte, kisközösségének léte egyensúlyban van a nagy közösséggel, amelynek ma már hétmilliárd tagja van. A kríziseket az ember túl fogja élni, de nagyon nagy feszültségek, áldozatok árán. Növények, állatok, emberek már több mint egymilliárd évesek vagyunk itt a földön, jó néhány válságot túléltünk. Fontos, hogy meg tudjuk élni az alaptermészetünket, amit úgy hívnak, hogy bizalomra épülő együttműködés. Amikor Szent Ferenc, XXIII. János, Teréz anya, II. János Pál pápa megélik, mintát adnak arra, hogy így is lehet csinálni. Nem csak úgy, hogy felfújunk egy léggömböt pénz, vagy dollár felirattal. A szeretet ennél nagyobb luftballonokat is kilyukasztott már: a Római Birodalmat, vagy a szovjet birodalmat, amelybe éppen a magyar 1956 szúrta bele azt a kis gombostűt. A gombostűt ugyan belevetették a tűzbe, de a tűz csak megedzette, a luftballon pedig szépen kipukkadt. Igaz, jött egy másik, dollár felirattal, de ezt is kiszúrjuk, mert emberek vagyunk, együttműködők vagyunk, a bizalom belénk van építve, és Jézus Krisztus példát adott nekünk. Azt mondta, mindannyian testvérek vagytok, ne essetek kétségbe, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig. Ez a bizalmunk forrása. 

Előadásában elhangzott egy szigorú mondat: a cigányok az áldozatai a mi felemelkedésünknek. Ez nagy felelősség. Mit tehetünk az adósság törlesztéséért?

A legtöbb, amit tehetünk, hogy komolyan vesszük a Mi Atyánk első két szavát: mind a hétmilliárd ember a testvérünk, és annál inkább a testvérünk, minél közelebb vagyunk hozzá. A szeretet koncentrikus körökben tágul. Ha meg tudom élni a szeretetet a családomban, a gyermekeimet meg tudom tanítani arra a jézusi igazságra, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni, akkor ők a maguk területén, akármilyen hivatásban, pénzre, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül fogják sugározni ezt a jézusi magatartást. Ez nem a papok dolga, hanem a keresztény világiaké. Ők terjesztették el a kereszténységet, Szent Pál csak megmutatta az irányt. Ők elindultak és átalakították a világot. Az emberek ma is sóvárogva várnak a keresztények szavára. Ez a szó nem betűből áll, hanem magatartásból. Ebben az Egyháznak, vagyis Isten népének nagy szerepe lehet. Az Egyház Isten vándorló népe, aki napról napra találkozik az elesettekkel, a munkanélküliekkel. Ezeknek az embereknek csak egy része cigány, hiszen a technikai civilizáció felesleges embereket termel. Elveszi az emberek elől a levegőt, vagyis azt a tudatot, hogy van értelme az életüknek, a tevékenységüknek, mert amit tesznek, az a közösség javára szolgál, miközben ezért ők a közösségtől megkapják, amire szükségük van. Ha elvesszük az emberektől a munkalehetőséget és egy virtuális valósággal tápláljuk őket, akkor légszomjuk, valóságszomjuk keletkezik. Ha ezt nem tudják kielégíteni, sokkos állapotba kerülnek, ami a kriminalitásba, erőszakba torkollik. Felelősek vagyunk azért, hogy ez a pestis ne terjedjen el országunkban. Egyéni adottság kérdése, hogy ki mit tud tenni. Mindenkinek van feladata, mindenkinek a maga módján lehetősége van a karitászra. Hiszen Jézus annyit mondott csak, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Van Atyánk, testvérek vagyunk és nagyobb boldogság adni a testvérnek, mint elvárni tőle. Az Egyház mi vagyunk. Ha valaki érez egy szükséghelyzetet és szeretne valamit tenni, megteheti, hiszen szabadok vagyunk. Mindenki tehet valamit.

A konferenciáról szóló beszámolónkat itt olvashatja.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír